Nagy rajongója vagyok Jane Austen regényeinek, azt hiszem ők kedveltették meg velem az olvasást, és ők adnak ihletet is nekem az íráshoz.
Karácsonyra megkaptam a magánéletét alapul vevő filmet.
Nagyon tetszett, és napok óta csak ezen gondolkodom, mi hogy történt benne, és mi melyik művére utal :)
Szerintem a főszereplőket nagyon eltalálták, engem mint női olvasót, nézőt egyértelműen a sármos Tom Lefroyt alakító James McAvoy. Nekem már az Édes kis malackám filmben nagyon tetszett :)
Most bukkantam erre az oldalra, ahol a világ rengeteg nemzetének keresztnevei megtalálhatóak. Szerintem ez nagyon nagy segítség annak, aki történetét írva, keres valami megfelelő nevet a karaktereinek!
Következő történetem egy fiatal, különleges lányról fog szólni, ő Kendra Ames.
Kalandokkal teli, izgalmas, barátságokat és családokat összehozó vidám és izgalmas fantasynak szánom, remélem elkészül.
Még sajnos csak a fejemben próbál össze állni a történet, de remélem eljut oda, hogy "papírra" vessem!
Annus
A várva várt pillanat eljött! Kicsit örömmel, kicsit bánattal indulok ma eset moziba!
Örömmel mert végre láthatom az utolsó részt, bánattal, mert itt a vége, és most már csak az újra nézés, újra olvasás marad!
Nagyon várom, izgulok, direkt nem néztem meg egy előzetest sem, azt akarom, hogy a moziban érjen minden impulzus!
Okos és kedves mozivilág leadja az első részét is a Breaking dawn-nak, így majdnem egyben lesz a könyv élmény!
Hát akkor indulás!
Annus
Eltelt egy újabb év.
2012 Április 2-án betöltöttem a 28-at.
Gyerekkoromban azt gondoltam egy ennyi idős ember, már felnőtt, komoly, és határozott céljai vannak.
Most egy félig gyermek embernek érzem magam, aki még mindig keresi az útját.
Boldog Szülinapot Nekem :)
Boldog Új Évet Kívánok minden kedves erre tévedőnek!
Végre 2012-t írunk, vártam már ezt az évet, nem is tudom pontosan miért. Különleges év lesz azt érzem!
Komoly változásokra számíthatunk idén, és nem kell rögtön világ végétől félni.
Jasper Braking Dawn poszter
Nagyon félelmetesen dögös :)
Hihetetlen hogy Jasper haját minden filmben megváltoztatják.... Jó kis vámpír, aki hol megnöveszti, hol levágatja tincseit :)
Nekem az Eclipses hosszú tincsei tetszttek a legjobban, de ez is állati jól áll neki :)
Sűrű köd terült a tájra abban a kora hajnali órában amikor elindultam. A köd engem mindig megnyugtatott. Számomra a puha takarót jelentette, ami a Földet éjszakára betakarja, ahogy mi is betakarózunk a pihe-puha paplanunk alatt. Számomra a ködös tájban nyugalom uralkodik, mert álmodik alatta a föld. A sűrű ködöt lehet simogatni, érinteni. A sűrű köd átölel, eltakar.
Lassan sétáltam, egyrészt azért, mert élveztem a simogatást, másrészt pedig azért, hogy ne kavarjam nagyon fel a ködöt, ne zavarjam meg az álmot. No meg nem akartam, hogy észre vegyenek a többiek. Nem értett meg a családom, és nem akartam, hogy megint végig kelljen hallgatni fivéreim és nővéreim szentbeszédét arról, micsoda idióta vagyok, minek járok kint ebben az időben, állatokat figyelni. Én vagyok a meg nem értett legkisebb. Jó tudom ez most önsajnálósan, és viccesen hangzik. No de kérem, aki 10. gyerekként születik egy nem túl jómódú családba, szerintem alapvető dolog, hogy nem lesz normális. Még mondja valaki azt, hogy nincs igazam. Jesszusom a magamban beszélést azt hiszem, kezdem tökéjre fejleszteni.
Magamban beszélek? Más azt hiheti igen, de én hiszem, hogy nem. Soha nem vagyunk egyedül. A családom ebben egyet ért velem, addig, amíg ezzel arra célzok, hogy Isten mindig velünk van. Ma már megtanultam, nem kell mindig mindenben ellen állni nekik, azzal csak magamnak ártok. De nem mindig volt ez így. Lassan de biztosan nőtt be a fejem lágya. Remélem megértem az életre, a nagy betűsre, amelyben helyt kell állnom, mint egy igazi érett férfinek!
Lassan oda érek ma hajnali sétám céljához, az Udvarház kőkerítésénél lévő kis fakapuhoz. Szépen faragott kis kapu volt ez, az istállók és ólak végénél, ki a szántóföldekhez. Ezt a kaput használhattuk mi, a dolgos kezek tulajdonosai, akik munkájukkal segítették az Udvarház nemes lakóinak életét. Dolgos család volt a miénk, és bár sok gyermek népesítette be családunkat, mely gond lehetett volna szüleimnek, hogy el kell tartani minket, mi mind dolgos kezeinkkel megszolgáltuk sokszorosan, amit értünk tettek. Ma már csak négyen éltünk itthon, szüleink örömére és bánatára. Legidősebb nővérem Lilienn fiatalon férjhez ment egy előkelő idősebb úrhoz, apám büszke volt rá, milyen jó partit választott számára. Edmond bátyám, mint legidősebb fiú, lehetőséget kapott választani, és ő kitanulta a jogi szakmát, és az Udvarház Urának segédkezik a gazdaság ügyeink intézésében. Jane és Mary nővéreim a városba költözhettek, ott tanulhattak tovább nevelőnőnek, nemes családok gyermekeit nevelgetik, nagy boldogságban. Richard katonának állt, apám nagy büszkeségére. William bátyám áll hozzám a legközelebb, ő értette meg az állatokhoz fűződő vonzalmamat leginkább. Közös kedvenceink a lovak, a korkülönbség ellenére is sok közös boldog percet hoztak életünkbe. Will tanított meg mindenre, amit a lovak gondozásáról tudni lehet, lovászként dolgozik az Udvarháznál. Három fiatalabb nővérem Lucille, Caroline és Annabell a ház körül segédkeznek, és reménykednek, hogy mihamarabb férjhez tudnak menni.
Ideértem a kapuhoz, és gyönyörködtem szívem kis szerelmében, Viharban az Udvarház gyönyörű telivérében. Boldogan, önfeledten futkározott a ködben, velem ellentétben élvezte, ahogy vágja, szakítja ketté a paplant, és ébreszti fel a földet álmából. Már vagy 5 perce csendben néztem, mikor észre vett. Megállt, szemembe nézett, mintha mondana valamit, majd meghajtotta fejét előttem köszöntésként. Majd közelebb jött, egészen a karám faláig, ekkor is volt még négy méter közöttünk. Most mintha súgott volna valamit, de sajnos nem értem mit akart. Majd mintha elmosolyodott volna, és elszaladt az istálló felé. 2 perc múlva boldogan jött vissza jelezve nekem, szólt Willnek.
Persze mondhatnátok, hogy egy ló nem beszél. Persze, mert nem is beszélnek mindenkivel, csak aki érdemes arra, hogy megértse őket. Gyerekkoromban jobban értettem az álltok nyelvét, mostanra sajnos megkopott ez a képességem. Akkor sem hallottam hangokat, amik beszélnek hozzám, csak valahogy rá éreztem, mit szeretnének. A kutyák ugatásából mindig kihallottam, miért csaholnak. A disznók visításából is tudtam, épp mi hiányzik számukra. Ez az ami miatt dilinyósnak nézett a családom. És bár Will is szerette az állatokat, nem értette úgy a nyelvüket, ahogy én. Aztán 6 éves koromban egy reggel különös érzéssel ébredtem. Szaladtam ki a kertbe, ott éreztem jól magam az állatok között általában. Nagyon megijedtem, sokkal tompábban érzékeltem azt, hogy mit is akarnak, mint eddig bármikor. Megijedtem, Willhez szaladtam, hogy valami borzalom történt velem. Ő nem nézett teljesen bolondnak emiatt. Mondta, ne féljek, majd megjavul. Aztán nem javult. Tompult az évek során. Ma már csak sejtem mikor mit akarnak az állatok, de ez is jó érzés.
Azon a napon, amikor arra ébredtem, hogy nem értem úgy az állatokat, éreztem valami vonzást, valami vonzást, csak azt nem tudtam kihez, mihez és merre vonz. Tizenévesen, mikor minden srác elkezdett a lányok után futni, engem egyik sem érdekelt. Láttam én, hogy szépek, ahogy a nővéreimet is mind szépnek tartottam, de nem érdekeltek. Mindig azt éreztem, ők nem nekem valók. Kezdtem azt érezni, engem azóta a különös nap óta egy láthatatlan kötelék köt valakihez, akit még nem ismerek, de életem Napja lesz majd egykoron.
- Jason! Jason!! Öcsi, te megint elálmodozod a reggelt – Riasztott föl Will elmélkedésemből.
- Szia Will. Gondolkodtam, nem álmodoztam – vágtam vissza élcelődésre.
- Vihar megint megbabonázott a gondolataival? – viccelődött tovább.
Miután az állatok beszédének értése elég sok galibát okozott az életemben, ennek a láthatatlan köteléknek a meglétét nem árultam el senkinek. Ezért családom a furcsa viselkedésem, mind az állat beszélgetésnek tudta be, és ez nekem jó is volt így.
- Igen. Kitárgyaltunk téged. De nem árulkodhatom. – Nevettem fel hangosan, melyre már bátyám is hangos nevetéssel válaszolt.
- Korán jöttél ma reggel öcsi, minden rendben otthon? – Kérdezte Will, aki bár nem messze élt tőlünk, itt az Udvarházban, mégis úgy érezte, kimarad mindenből azzal, hogy nem él a szülői házban.
- Minden a szokásos szerint volt otthon mikor eljöttem, nagy szunyókálás. Apa tegnap kifestette a kis konyhát, anya legnagyobb örömére. Így előtte egy napig kifelé pakolhatott, és ma majd pakolhat mindent szépen vissza a lányokkal. Apa a szokásos, amit a fejébe vesz azt azonnal meg is kell csinálni.
- Örülök. – Hangzott a rövid válasza.
- Tegnap Marytől jött levél, melyben tájékoztatott minket, hogy Karácsonyra három hétre haza jönnek mind a ketten, mert a családok, ahol dolgoznak rokon látogatóba utaznak, és ott nem tartanak igényt a szolgálataikra. – Meséltem bátyámnak tovább a hét híreit.
Ahogy beszélgettünk egyre erősebben éreztem, hogy a vonzás erősödik bennem. A vonzás mely 17 éve húz valahova, csak eddig nem tudtam hova. Most éreztem, hogy közeledik a vonzalmam tárgya, éreztem, ahogy a kötelék, ami köztünk van, erősödik köztünk. Micsoda balga gondolat, vonzódni valamihez-valakihez, akiről semmit sem tudunk. Próbáltam magam lehűteni. Elmélkedésemből bátyám szavai ébresztettek fel:
- … és holnap délelőtt fognak ide érni. Emily kisasszony teljesen be van zsongva, hogy végre itt láthatják vendégül az unokatestvéreiket. Három éve ők töltötték náluk a telet, és azt hajtogatja egész nap, hogy várja Lizi és Sarah érkezését, hogy újra játszhassanak együtt, mint régen.
Ahogy Will kiejtette Lizi nevét, akkorát dobban a szívem, rögtön tudtam, jön, Ő jön ide, Ő, akihez köt valami, valami megmagyarázhatatlan. Vonzásom tárgya közelít felém.
- Emma kisasszony szerint az ifjú hölgyek már nem biztos, hogy ugyanazzal a lelkesedéssel fognak a játékhoz állni, mint Emily azt reméli, mégiscsak eltelt három esztendő, és már idősebbek lettek, Emily mégis lelkesedik. – Folytatta bátyám a mondókáját.
- Mikor érkeznek a kis hölgyek, és meddig maradnak? – Érdeklődtem tettetett közömbösséggel, miközben úgy éreztem, máris felrobbanok az izgalomtól. Vihar érezte a bennem dúló háborút, mert hangosan felnyerített, csúnyán rám meredt, majd prüszkölt egy nagyot, és felemelt fejjel elsétált, ezzel jelezve számomra, hogy röhejesen viselkedem, és szedjem már össze magamat.
Meglepődtem, tisztán értettem Vihar mit szeretne mondani nekem, tisztábban, mint valaha, és ez furcsa volt. Azt hittem, most hogy erősödik a vonzalom, csak még jobban tompítani fogja ezt a képességem. Ehelyett csak erősítette azt. Boldog voltam, életemben eddig a legboldogabb. Tudtam, hogy végre megismerhetem a titokzatos vonzalom tárgyát, és visszakapom vele a képességem is. Ez külön öröm volt.
- Mint mondtam, csak te megint álmodoztál, holnap délelőtti órákban várják a kocsit, mellyel a Mainden család érkezik három gyermekükkel meglátogatni rokonaikat. Mrs Lint fiatalabb húga Mrs Mainden, akivel évek óta nem volt módja találkozni. Emma kisasszony szerint unokahúgai kedves, elragadó teremtések, és unokabátyja jóravaló fiatalember. - részletezte Will számomra a látogatókról szerzett információit.
Ekkor vettem észre, amit eddig nem, a tompa érzéseim miatt talán, hogy Will milyen különös áhítattal beszél Emma kisasszonyról. Sejtettem én eddig is, hogy nem véletlen maradt az Udvarháznál, és költözött be a cselédlakásra. Közel akart lenni Emmához, no meg meg akarta mutatni Lint úrnak, milyen rátermett legény, hogy kiérdemelje első szülött leánya kezét. Azt hiszem ez sikerülni is fog neki. Remélem Emma kisasszony is hasonló érzéseket táplál vele szemben. Azt hiszem most majd lesz módom ezt megfigyelni. Most hogy már tisztán érzek mindent újra.
- Jó, jó figyelek rád, ne haragudj. Kösz az információkat, holnap itt leszünk. A kakasok kukorékolják már az ébresztőt otthon a baromfiudvarban, ideje haza mennem. Örülök, hogy láttalak Will – mondtam búcsúzóul, majd átöleltem bátyám a kapu felett.
- Csak nem, már megint érted őket? – kérdezte felhúzott szemöldökkel kibújva az ölelésből
- A kakaskukorékolás szerintem mindenki számára elég egyértelmű jel. – mosolyodtam el, és reméltem egyet ért velem, és nem kezdi el firtatni, hogy tényleg újra értem-e az állatokat.
- Igazad van. - mosolygott - Holnap találkozunk, csókolom Édesanyámat.
- Átadom – még intettem egyet Viharnak, aki épp rajtam röhögött, majd elindultam haza felé a felkelő napsugarak cirógatása közepette.
Újra gondolkodhattam nyugodtan, de most mintha teljesen megvilágosodtam volna. Jó, nem lettem fényesebb, de az évek óta fejemen lévő tompaság oszlott. És meg is változott a képességem. Nem csak az állatok viselkedését értettem, hanem a bátyám érzései is sokkal tisztábban érthetőek voltak számomra, mintha ő is, mint az álltok, közölte volna velem őket, persze nem a szavaival, hanem árasztotta felém az érzései, gondolatai egyvelegét. Nagyon furcsa érzés volt, és biztosan tudtam Ő az oka. Lizi, mondtam ki először csak bátortalanul magamban a nevét. Már ekkor is éreztem, mintha válaszolna, mintha válaszként egy „Igent?„ mondana valaki. Meglepődtem. Megálltam. Óvatosan körbe néztem, sehol senki. Tudtam, hogy nem állat szólt vissza, őket máshogy érzem.
Szépen lassan sétáltam tovább haza és magamban kimondtam a teljes nevét, ahogy sejtettem hogy hívják, Elizabeth
Erre a válasz egy kedves kuncogás közepette halkan hallatszó „Igen” volt.
Ekkor döbbentem rá, hogy már hallom őt, és ő is hall engem.
Emlékeim szerint még soha nem találkoztunk, mégis van köztünk egy láthatatlan kötelék, mely arra is képes, hogy kommunikáljunk egymással. Félelmetes és egyben fantasztikus. Én is el kezdtem mosolyogni, és kuncogni magamban. Csak remélni tudtam, hogy a holnapi találkozás életem sorsdöntő napja lesz majd.
A nap további része unalmasan telt. Azzal szórakoztattam magam, hogy figyeltem az állatokra. Nagyon élveztem hogy 17 év ’csend’ után újra ’hallom’ mit szeretnének. Ennek két előnye is volt. Az egyik, hogy nem Lizi-re gondoltam állandóan. A másik, hogy vidáman és lelkesen tudtam tölteni a napom, és figyelni a családtagjaim ’üzeneteire’ is.
Lucille és Caroline mintha direkt idegesíteni akartak volna egész napos páváskodásukkal. Ez a viselkedésük máskor is kifejezetten idegesített, most viszont sokkal érzékenyebben vettem a jeleiket, így jobban hatottak rám. Annabell volt korban a legközelebb hozzám, alig másfél év volt köztünk, vele sokkal jobb volt a viszonyom, mint többi nővéremmel. Igaz, ő nem értette úgy állat szeretetem, mint Will, viszont elfogadta azt, és nem piszkált soha miatta. Luci és Caroline egész nap arra készültek, hogy holnap majd megismerhetik ifjabb Robert Maindent, a Mainden birtok várományosát, aki állítólag Emma kisasszony leírása szerint nagyon fess fiatalember. Bell csak csendben, magában gondolkodott el azon, milyen jó lenne, ha már őt is észre venné egy kedves fiatalember. Lucillenek volt egy kérője három éve, de nővérem visszautasította a lehetőséget. Akkor Annabell sokat mondogatta nekem, bárcsak őt kérné meg majd egy ilyen délceg férfi.
A nap gyorsan eltelt és az egész család izgatottan várta a holnapot, amikor megismerheti Mrs Lint húgát és családját. Persze csak én tudtam, ki-ki milyen indíttatásból izgatott.
Reggel arra ébredtem, hogy érzem erősödni magamban a vonzást. Ebből azonnal tudtam, hogy az Udvarház vendégei elindultak útjukon tovább, és közelednek felénk. Gyorsan kikeltem az ágyból, és mentem ellátni az állatokat, hogy mihamarabb végezzek, és mehessek oda, ahova a szívem iszonyatos vonzással húz, az Udvarházhoz vezető úthoz, figyelni az érkezőket.
Tíz órára már az egész családom együtt várakozott. A nővéreim folyton csak sopánkodtak, mikor jöhetnek már? Én minden perccel erősebben éreztem a közeledésüket. Azt nem tudtam, meddig fokozódhat még ez a vonzalom, ez a vonzás, tehát a pontos érkezésüket megjósolni én sem tudtam. Elkezdett foglalkoztatni a gondolat, vajon Ő is ugyan így érzi-e a vonzalmat, ahogy én, vagy ez csak az én különleges képességem miatt érezhető számomra. Aztán arra gondoltam, Ő is különleges lehet a maga módján, mikor tegnap válaszolt a szólításomra, így tudni véltem, Ő sem hétköznapi egyszerű ember.
Izgatottságom már olyan szintre hágott, hogy azt éreztem, a torkomon fog kiugrani a szívem. Az állatok elkezdtek a közelben nevetgélni rajtam. És ahogy közeledett a kocsi, egyre tisztábban hallottam mindent. Az állatokat, és az embereket is. És már nem csak a kis családomat, akik pár méterre tőlem várakoztak, hanem távolabb lakó rokonaim is mintha elkezdték volna felém küldözgetni üzeneteiket. Kezdett sok lenni.
Egyszer csak megéreztem, hogy tisztul a fejem, már nincs akkora zűrzavar bennem. Tudtam már nincs sok hátra, és örültem, hogy a közelsége lecsillapítja a zűrzavart a fejemben, mert ez nem bírtam volna már sokáig.
És ekkor meghallottam az üzenetét: „Köszöntelek”
Elmosolyodtam és visszaüzentem: „Vártalak”
Erre egy édes kacaj volt a válasz, amit már egyre közelebbről éreztem. Ekkor már tudtam, percek választanak el tőle, attól a személytől, akihez vonzott valami mágnesnél is különösebb vonzás egész eddigi élete során. Felálltam eddigi helyemről, a kerítés szélénél lévő öreg tölgyfa tuskóról, és pár lépéssel kisétáltam a nagy fakapuhoz az út szélére. Hátra simítottam hullámos tincseimet, megigazítottam kalapomat, leporoltam ruhámat, és mereven bámulni kezdtem arra, amerről a kocsi érkezését vártuk.
És akkor meghallottam a kocsi zörgését közeledni. Erre már a családom és az Udvarház népe is előjött, kisétáltak a vendégek köszöntésére. Négy gyönyörű, deres ló volt bekötve a kocsi elé. Ilyen impozáns, csodaszépen díszített kocsit még soha életemben nem láttam. Ahogy közelebb értek, a lovak szépen sorban köszöntöttek engem, és én apró fejbiccentéssel, hogy a többiek ne vegyék észre, köszöntöttem a lovakat viszont. Hallottam hogy kuncog, és arra is rájöttem, hogy magában teszi, úgy hogy csak én hallom.
Vágyak és érzelmes hada árasztott el, tudtam, most kapom vissza azt az életet, ami eddig csak valami mély benső énemben volt az enyém, és most kapom meg Őt fizikai valójában. Azt is tudtam, hogy soha többé nem akarom elengedni majd. És egyszer csak a vonzás fájdalma, ami eddig szét akarta hasítani a mellkasomban a szívemet, megszűnt. Helyét mérhetetlen boldogság, öröm és elégedettség vette át. Ekkor haladt át előttünk az úton a kocsi. Mélyen meghajolva tisztelegtünk a rangos vendégek előtt, majd a kocsi után szépen besétáltunk az Udvarház kertjén át a kocsifelhajtóra, hogy személyesen is üdvözölhessük a vendégeket.
Édes, vidám kuncogás hangja telítette meg az elmémet, borzasztóan élveztem.
Mire oda sétáltunk, a kocsis leszállt a bakról, és kinyitotta az ajtót, amelyen éppen Mr Mainden lépett ki. Magas, csontos arcú, éles szemű ember volt, első ránézésre kicsit félelmet keltő, ám számomra az üzenete kedvesség és meleg érzések voltak. Őt követve szállt ki Mrs Mainden, karcsú alakja csupa báj volt. Arca szép kerek, mosolya valódi és barátságos, az üzenete felém ugyan ezt sugallta. Ekkor oda értünk szüleimmel, három nővéremmel, és ekkor Will is csatlakozott hozzánk. Édesapám meghajolt és bemutatta családját Mainden úrnak, aki kezet nyújtott majd megölelte rokonait, és szólította gyermekeit a kocsiból. Ifjabb Robert Mainden lépett ki először, igazán kellemes megjelenésű fiatalembernek látszott, és a felénk irányított üzenetei Annabell-t találták el, akit az első pillanatban csodálattal nézett. Bell üzenete is hasonló volt a fiatalember felé. Boldogsággal töltött el a tudta, hogy újabb jó emberek találkozhattak, és szőhetnek majd boldog jövőt egymással. Nővéreimet már most a sárga irigység kerülgette, ahogy észrevették, Robert úrfi micsoda megkülönböztetett figyelemmel köszöntötte Annabell-t. Másodiknak Sarah kisasszony lépett ki a kocsiból. Igazán különleges teremtés volt. Kissé telt alakja, kerekded arcocskája csupa életerőt árasztott, és mosolya őszinte és barátságos volt.
Amint ezt így végig gondoltam, hangos kuncogást hallottam, és tudatára ébredtem annak, hogy Lizi hallhatja a gondolataimat, és azon kuncog már jó ideje. Kissé kellemetlenül éreztem magam most ettől. Ám nem haragudtam. Izgatott voltam.
Eljött a várva várt pillanat. A családtagok egymás nyakába borultak a boldog újra találkozás örömére, így vettem a bátorságot és oda léptem a kocsihoz, hogy kezem nyújtsam vonzalmam tárgyának, hogy végre ne csak érezzem és halljam, tiszta valójában láthassam is őt. Újabb kuncogás volt erre a válasz, amit már nem tűrhettem, és gondolatban reagáltam rá:
„Bemegyek érted, ha ki nem jössz azonnal kuncogi kisasszony”
Ekkor az előre nyújtott kezembe egy finom, puha kéz került. Az első érintés, mint áramütés ért mind a kettőnket. Ekkorra már tudtam, ő is tisztában van a kettőnk közt lévő különleges kapcsolattal.
Óvatosan hátrébb húzódtam, hogy ki léphessen a kocsiból. Őerősen megszorította a kezemet, üzent egy Köszönömöt, majd két határozott lépéssel kint volt a kocsiból, és teljes valójában ott állt előttem. Szerencsére a család nem figyelt már ránk, el voltak foglalva az ismerkedéssel. Kezét határozottan kivette kezemből, kihúzta magát, szemembe nézett és huncut mosolyra húzta ajkait. Bája teljesen megbabonázott. Kerekded arcocskája, csupa bujkáló mosoly és gödröcske, szeme csillogott a vidámságtól, ahogy engem méregetett. Alaposan szemügyre vettem én is alkatát, mely nővéréhez hasonlóan kissé kerekded volt, amely számomra igazán vonzóvá tette, nőiesnek találtam, energikusnak, életerősnek. Tudtam Őrá vártam egész életemben. Más, mint minden lány, akiket eddig ismertem.
Hátra léptem két lépést, a szemébe néztem, kinyújtottam a kezemet, és bemutatkoztam:
- Jason Whitlock - erre ő megfogat a kezem, erősen megrázta, most már jól hallhatóan kuncogott egyet és ő is tisztán, érthetően, gyönyörű hangján bemutatkozott nekem:
- Elizabeth Mainden.
A láthatatlan kötelék, ami eddig összekötött minket, most összeért. Elárasztott a béke és a nyugalom. Keze a kezemben, szeme a szememben pihent. Tudtam ő hiányzott eddig az életemből az elmúlt 17 évben, mióta megszületett, és tudtam, most már bármi történik a világban, ha ő mellettem van, az kerek és csodálatos lesz. Együtt sokra vihetjük majd.
Ma van a névnapom :)
Ezúton velem együtt köszöntök minden kedves Annát, mindenkit aki e nemes nevet viseli!
Ez alkalomból szeretném közzé tenni egy novellámat, melyet még tavaly decemberben írtam diana Láthatatlan kötelék pályázatára.
Jó olvasást mindenkinek majd hozzá, és köszönöm ha elolvassátok, és véleményt nyilvánítotok róla.
Freya Karácsonyi pályázatára készítettem ezt a művemet. Olvassátok élvezettel ti is. Mivel sokan mondták, hogy jó, és lehetne ebből többet is kihozni, lehet folytatni fogom majd. A többi művet si elolvashatjátok az alábbi honlapon: http://freya-floralia.blogspot.com/
Az Almafa meséje
Nagyon mozgalmas és izgalmas évünk volt ez az idei is. Végre eljött a tél, a pihenés ideje. Mostanra már a gyermekeinket eleresztettük a világba, itt az ideje a jól megérdemelt pihenésünket tölteni. Levetettük szép levél koronánkat is, mely oly csodásan pompázott rajtunk évközben, és segített táplálni kicsinyeinket.
Itt a Perec utca 18. kertjében nagyon vegyes a társaság. Hogy milyen társaságról beszélek? A mi kis lakóközösségünk, mely a kertben található fás szárú növényekből alakult ki. No persze a lágyszárú lakókkal sincsen semmilyen problémánk, a hagymásokkal igen jó viszonyt ápolunk, és mindig szeretettel fogadjuk az egynyári és kétnyári növényeket is a kertünk közösségében.
A lakóközösségben a fás szárúak között már igazi mély barátságok alakultak ki. Legtöbben huszonöt év együtt költöztünk ide még ifjú leányokként a kertbe. Volt időnk össze szokni, és megtanulni elfogadni, elviselni egymást. Nálunk csak a megszoksz elve jöhetett szóba, a megszöksz elég nehéz nekünk a röghöz kötöttségünk miatt.
November végére csend és nyugalom lesz a kertben. Véget ér a betakarítás, falevél söprögetés, metszés, vár ránk a nyugalom tavaszig.
Vagyis csak várna!
Ma reggel is Diófa Dorka, és Fenyő Fanni vitatkozására ébredtem. December közepe táján eluralkodik rajtuk a hisztéria, hogy kinek az utódai a fontosabbak. Ez az Ő hónapjuk. Nyáron is megy a vita, kinek a gyümölcse a finomabb, kinek a gyümölcse fontosabb a családnak, kinek a gyümölcsét szeretik jobban a gyerekek. A nyári vitákba Megy Márti, Cseresznye Csilla, Szilva Szilvi, Sárgabarack Saci és Őszibarack Örzse szoktak a szószólók lenni. Mi Almafák, Amália és jómagam nem szeretünk bele szólni.
-A Dió a legfontosabb a Karácsonyi Ünnepen, mert az én kis Dió Déneseim, és Dió Dorottyáim nélkül nem készülhetne el a finom beigli, ami a család kedvenc süteménye - Harsogta Dorka a szokásos érvelését. -Hogyne, pont a dió lenne a legfontosabb a Karácsonyban, mikor mindenki tudja, hogy Fenyőfa nélkül nincs Karácsonyfa, és Karácsonyfa nélkül nincs ünnep! – Csattant fel erre Fanni -Hát, mert te mindig csak a saját igazad keresed, – vágta rá Dorka – nem a valóságot nézed. Mert az a Nagy Igazság, hogy mikor szenteste megjelenik egy boldog gyerek fej az ablakban, az mindig beiglit majszolgat, nem pedig a Karácsonyfában gyönyörködik, és ebből is láthatod, a Dió sokkal fontosabb.- Magyarázta tovább indulatosan Dorka a maga igazát. -Persze, hogy abban a 3 percben, amikor épp Nem a Karácsonyfában gyönyörködik, akkor bekap unalmában egy kis beiglit is, és ebből te rögtön arra következtetsz, hogy az a fontosabb. De azt a sok-sok órát, amit a Karácsonyfa csodálásával töltenek te nem látod, én viszont, aki sokkal sudarabb és magasabb vagyok, jobban belátok a szobába, és van időm megcsodálni miként gyönyörködnek, az én kis csemetéimben. – Folytatta a szócsatát Fanni. -Abigél – szólított meg Dorka – Te mit gondolsz melyikünk gyermekei foglalnak el fontosabb helyet a Karácsonyi ünnepen? – próbálkozott pártfogókat állítani a saját álláspontja mellé.
Határozottan szeretek kimaradni az efféle csatározásokból. Ahogy a nyári, „Kinek a gyümölcse jobb? ” vitákat is mindig kerülöm, úgy a „Ki a fontosabb Karácsonykor? ” csetepatéból is ki szeretek maradni. Viszont jól nevelt Almafa lévén, ha megszólítanak, illik válaszolnom, így eképpen próbáltam pártatlan maradni:
-Én úgy gondolom Dorka, hogy a Karácsony a szeretet ünnepe, ezért szerintem felesleges most nekünk ezen vitatkoznunk. Mindannyian fontos teremtményei vagyunk a földnek, és fontosak a családnak. Mindannyiónk gyümölcseit örömmel és elégedettséggel fogyasztják a gyerekek és felnőttek egyaránt, amikor csak tudják, és csemetéinket is kitüntetett figyelemmel gondozzák, szeretgetik.
Sikerült lecsendesítenem kicsit a társaságot, bár Dorka és Fanni még napokig, pontosabban December 24.-ig folytatták vitájukat.
Bár a lányoknak azt mondtam, nem fontos kit szeretnek a legjobban, és bár igyekeztem mindig kimaradni a vitáikból, azért a szívem mélyén én is arra vágytam, mint minden édesanya, hogy az én gyerekeimet legalább akkora megbecsülés övezze, mint a többieket, ha nem nagyobb. Télire már a gyümölcsök nagy része elfogyott, bekerült a fagyasztóba vagy befőtt, lekvár, szörp formájában lett eltéve ezekre a csendes békés téli hónapokra. A tél gyümölcse az Alma volt réges-régen, és nagyanyáim büszkén mesélték mikor még csöpp kis csemete voltam, az ő és elődeik idejében nem volt téli vita, az Alma volt a legfontosabb! Aztán az elmúlt években a banán, narancs, citrom, mandarin, és számomra még ezer különleges gyümölcs kerül a téli asztalra, és az Alma fontossága teljesen háttérbe szorul. Azt hiszem ezért is lettek mára az Almafák csendes, visszahúzódó teremtések, mert tudják, megtapasztalták, nincsen már jelentőségük a mai világban. Nem vagyunk azért búskomorak, csak csendesen beletörődtünk a visszahúzódásba.
Teltek múlt az idő. Napokig tartó csendes, szép havazás tíz centiméteres hótakarót képzett, mely kellemesen betakarta éltető kis földünket. A gyerekek legnagyobb örömére kitört a téli szünet is, így az utca végében lévő kis buckáról csúszkáltak egész nap, nagy volt a zsivaj, a kertbe is jól elhallatszott, élvezettel hallgattuk mindannyian.
Elérkezett December 24. , Karácsony Szentestéje. Sürgött-forgott a család, készülődtek a Karácsony méltó megünneplésére. Idén a Karácsonyfa Fenyő Fruzsi volt, Fanni lánya. Amennyire beláttam a nappaliba idén is a szoba középső fala mentén helyezték el a fát, ahol szinte körbe tudták ülni. A már évek óta jól ismert kis szalma díszekkel, és a gyerekek óvodás, kisiskolás korában készített karácsonyfadíszekkel díszítették fel a Karácsonyfát.
Igazán takaros kis fenyőfa volt Fruzsi, formás kerek alkattal, a tetején szép magas csúcs ággal, alul sűrűn nőtt ágakkal, szép ezüstös fényével, igazán csodálatos volt. A végén felkerült a szép csillogó csúcsdísz, és a fényfüzér, a fa alá tálba kikerültek a szép színes papírba csomagolt szaloncukrok is.
A konyhában készült az ünnepi vacsora, halászlé és töltött káposzta. Felszeletelték a süteményeket, kitették a kisasztalra. Oda került a diós beigli, a szilvesztersütemény és a mézeskalácsok társaságában.
Elérkezett a várva várt este, a család elfogyasztotta a finom vacsorát, majd körbe ülték a karácsonyfát, eszegették a sütiket és a szaloncukrot. Átadták az ajándékokat, boldogan bontogatták őket, találgatták ki, kitől, mit kaphatott. Felpróbálgatták az új ruhákat, kipróbálták a játékokat, elektronikai eszközöket.
Mikor már mindent kipróbáltak, megcsodáltak, lenyugodtak a kedélyek. Elcsendesült a család, halkan szólt valami kellemes karácsonyi dallam, beszélgettek, dudorásztak.
Ekkor szépen csendben a család feje odasétált az ablakhoz és kinézett a kertbe, csodálni, ahogy a villódzó fények játszanak a gyönyörű hótakarón.
Ahogy odaért, lassan komótosan a szájához emelt egy piros érett Almát, és jóízűen, boldogan bele harapott. Azonnal észre vettem, hogy ez az én egyik kis gyönyörű Jonatánom. Láttam az Apa arcán az örömöt, amit az alma okozott számára, az a finom kedves kellemes gyümölcs, mely nem túl hivalkodó, de már hosszú-hosszú évtizedek óta, az emberke legfinomabb téli csemegéje.
Ahogy az Apát figyeltem, a háttérben még hallottam, ahogy Fanni és Dorka folytatja vitáját arról, ki is a legfontosabb Karácsonykor a családnak.
Számomra itt ért véget a vita. Én tudtam, hogy kereshetik a legfontosabbat, vitatkozhatnak még hosszú éveken keresztül. A fontos az, hogy amikor a mi gyermekeinket kívánják meg az emberek, őket fogyasztják, vagy csodálják, akkor a mi anyai szívünk a legelégedettebb a világon, ha látja az emberek arcán az örömöt és a boldogságot.
2010. Június 29.
Felutaztam Pestre Mary barátnőmhöz. Kicsit érdekes nap volt, délután temetés, családi össze jövetel, de hát ez az én formám, mindig össze jönnek a dolgok. Már hónapok óta tervezzük, hogy együtt megyünk el a bemutatóra. És mikor kiderült tudunk jegyet szerezni az éjféli vetítésre, már nem volt megállás. Sikeresen feljutottam rokoni szállítás segítségével. Az este izgatottan telt. Időben elindultunk, majd kiderült nem is olyan könnyű Pesten éjjel közlekedni. No de 23:00 körül oda értünk a Corvinhoz. Találkoztunk gépész barátunkkal, vártuk Mary exét és barátnőjét akikkel együtt nézzük a filmet. Meg is jöttek időben. A mozi előtt gyűlik az izgatott fanatikus tömeg. Legnagyobb meglepetésemre egész sok srác is van jelen. Találgatom vajon mi hajtja őket. Aztán megegyezünk a csajokkal, hogy a barátnőjük miatt jönnek, hogy felügyeljék az ömlengő sikítozásukat :)
Az Eclipse a kedvenc könyvem a Twilight saga könyvek közül. Ennek a filmnek a bemutatóját várom a legjobban. Direkt újra olvastam a könyvet a mozi előtti héten, elég volt rá 2 nap, hogy teljesen képben legyek a történettel, az eseményekkel, a fontos részekkel.
Felsétáltunk éjfél előtt a terem elé, Feri jött velünk, csevegtünk :) Persze rögtön kiszúrtuk a jóképű, hosszú hajú jegyszedő srácot, Virág rendesen szemezett is vele :) 8-9-es volt a srác. ( másnapra már a nevét is tudtuk :) )
Elindultunk a helyünkre, jött a ki-ki mellé üljön. Végül sikerült Mary és exe közé ülnöm, a popkorn és a pia végig rajtam keresztül járkált :P
Mielőtt elindult a film, bejött a jóképű jegyszedő srác, és kihúzott 3 nyertest akik valami hiper-szuper Twilight-os ajándékot kaptak. 1 srác biztos volt a nyertesek közt, nagy fújjogás volt a nyereménye a tömeg részéről.
2010. Június 30. 00:01
Elkezdődött a film.
Nekem nagyon tetszett. A történet szinte teljesen meg lett tartva, és alig lett kitalált jelenet. Nem úgy mint az első részben...
A látványvilág jó volt, bár nekem a farkas mozgás kicsit szöges lett néhol.
No de a lényeg: Jasper!!
Végre sok és jó szerep jutott neki. Az első könyv pár mondatos szerepéhez képest szinte főszereplő lett, és sokszor láthattuk, hallhattuk. Az az imádni való Jacksonos féloldalas mosoly párszor elkápráztatott :)
Élveztem azt, hogy a történet szerintem fontos részeit megőrizték. Persze kicsit lerövidítve a könyvhöz képest, de bele téve mind azt ami a könyveben fontos momentum.
Ed-Bell vonal továbbra is hangsúlyos, róluk szól a fő cselekmény szál, és a szerelmük bimbózása szépen megmutatkozik. Viszont figyeltek arra is ami a többiekkel történik, amit a többiek tesznek.
Ami nem tetszett az a Seatlle-i szál erős hozatala. A film kezdése számomra érthetetlen volt, azt hittem az még valami előzetes. No meg ha már szegény Riley mint Viktória szerelme lesz a filmben, miért nem úgy kezdték a filmet, hogy elcsábítja a srácot....
A hegyi éjszakai fázós jelenet és az Ed-Jake beszélgetés nagyon tetszett. A Harc izgalmas lett. De a kedvencem a "13 fejezet" Jasper mesél a múltjáról! Ahogy a régi énje megjelenik előttünk, nagyon szépen meg lett csinálva. És nem hagyták ki a könyvből a kedvenc részemet, hogy a monológ végén megjelenik Alice és befejezi a megismerkedésük történetét, és használták azokat a kifejezéseket amik a könyvben vannak.
Összességében nagyon jó film lett. Könyv hű, izgalmas, szerelmes, nem túl nyálas.
Aznap délután még egyszer megnéztem a filmet, és azóta is sikerült már újra látnom. Élvezettel nézem, és nagyon tetszik!
Köszönöm Marynek és Ferinek, hogy elmehettem, megnézhettem, ott voltak velem, és türelemmel halgatták az áradozásaimat napokig-hetekig:)
Volt kedvem kicsit keresgélni, olvasgatni, találtam pár jó kis interjút :)
Köszönet érte azoknak a lelkes, kedves, aktivista rajongóknak akik időt, energiát, türelmet nem kímélve bajlódtak velük, lefordították, és közzé tették őket!
Én csak belinkelek ide párat, főleg azért, hogy ÉN megtaláljam őket, és saját élvezetemre olvashassam, és olvadozhassak Jacksonomon , Jacksonunkon.
Köszönet értük! Annus
Mary barátnőm megfertőzött az újabb vámpíros szuper történettel, mely sorozat formájában került feldolgozásra, és hát ebben is dögös pasik játsszák a gonosz vámpírokat :) Elég volt neki ezt a képet megmutatnia nekem, hogy eldöntsem nézni akarom a sorozatot :)
Íme egy rajongói oldal ahol sajtó anyagok találhatóak magyarra fordítva:
http://thevampirediaries.emilap.hu/sajtoszoba/
És itt az én kis kedvencem Jeremy:
Egyszerűen imádom őt:)
Most elkezdtem újra elolvasni az Eclipset, olyan jól esik. Nagyon erősen ajánlom, hogy a filmben elég részletes legyen az ő életének bemutatása, és sokszor szerepeljen!
Ez tart most életben, hogy őt láthassam:)
Annus
Hát majdnem lemaradtam arról, hogy Robert Pattinson Magyarországon forgat.
Márc 28-án érkezett és tán Április 4-ig marad.
Én Április 2-án pénteken a SZÜLINAPOMON megyek fel Pestre, hátha láthatom:D
Addig is friss infok, képek, videók : www.rpattinson.net
Kedves Olvasó! Az itt olvasható novellám, az első amelyet életemben írtam. Eddig csak a tanulmányaim során esszék, és beadandó dolgozatok írásával edzettem a tudományom. Soha nem voltam egy nagy olvasó, inkább a természet tudományok vonzanak, érdekelnek. Olvassátok ezt a novellámat olyan élvezettel, amekkorát okozott nekem a megírása! A novella diana pályázatán megosztott 3. helyezést ért el, amelynek rettentően örülök! http://vegtelenvalasztas.blogspot.com Jó olvasást! Annus
Narancssárga rózsaszál
Álltam a tóparton. Néztem, ahogy a nap első sugarai kezdik az eget az éjszakai sötétségből egy halovány világ felé terelni. Messze volt még a nap felkelte pillanata. Még csak éppen sejteni lehetett, hogy kezd vége szakadni az éjszakának. Ennek az éjszakának. Ez most más volt mind minden eddigi. Álltam a parton, vártam. Inkább arra, hogy most megálljon az idő, mintsem azt, hogy tovahaladjon. Egyszerre voltam békés, és izgatott.
Ahogy elnéztem a tóban elterülő rétre és a mögötte lévő nádas rengetegre, elkezdtek az emlékképek előtörni a tudatomból. Milyen csodálatosan különleges volt azon a nyáron, mikor az égi áldás szállott reája, és sok-sok év szárazság után újra víz terítette be nagy részét.
Évek óta járok ide, ez a hely a legszebb számomra a világon. Megismertem, megszerettem. Úgy ahogy nekem megmutatta magát. Egy nagy szikes rét. Aztán egyik évben bekövetkezett a csoda. Víz volt az addig száraz tómederben, és én részese lehettem annak a csodának, amiről csak hallomásból tudtam. Az a csodálatos növény és állatvilág, az a sokszínű kavalkád, azok a fények, és az a rengeteg hang, ami mind igazolta, igen, itt valaha egy gyönyörű szikes tó terült el, és ez mekkora kincs.
Álltam a tóparton. Becsukott szemeim előtt felidéztem azt a csodás évet, mikor itt a tóparton egy tó látványa terült el előttem. Amikor a tó mederben lévő vízmércének, volt más értelme is, minthogy a gyurgyalagok, szalakóták azon üldögéljenek.
Szerettem itt kint lenni. Mögöttem a tábor még békés volt, és nyugodt. Odabent a kisházakban a gyerekek mélyen aludtak. Jó volt itt kint. Ahol már nem érnek el az apró tábori zajok, de megvolt a tudat, hogy ott vannak mögöttem.
És ekkor megéreztem, hogy figyel valaki. Tudtam, hogy ő jött ki utánam. Ahelyett, hogy megfordultam volna, csak hallgattam, ahogy szépen lassan közelít felém a harmatos fűben. Szépen lassan lépkedett, nem sietett, látott engem, tudta, hogy ott várom. Vagyis sejthette, hogy várom.
Mikor elindultam kifelé sokatmondóan rá néztem, a szemeim bele mélyesztettem az ő csodálatos szép zöld szemeibe, melyben a megértés, az öröm, az izgatottság érzései tükröződtek vissza. Egy percig néztünk egymás szemébe, egyikünk se szólalt meg, de tudtam érti, érzi mind azt amit szeretnék neki átadni. Aztán elindultam kifelé, tudtam ő még elintézi a dolgát, és rá bíztam a döntést követ e.
Mostanra már egészen közel járt. Óvatosan lépdelt, nehogy felverje az élővilág még szunnyadó csodáját. Tudta ő is, hogy ilyenkor a legszebb a környék. A nap pont a tó túlsó partján emeli koronáját a föld felé, így nagy teret adva a hallandóknak a csodálásra.
Csöndesen mögém lépett, nem akart megijeszteni. A szemem még mindig csukva tartottam, így jobban tudtam figyelni a reggeli zajokra. Ahogy a madarak ébredeznek, és cserfes tini módjára csevegnek a többiekkel. A sáskák hada tornáztatja végtagjait, és ciripelnek, különleges alapzajt adva a reggelnek.
Kinyitottam a szemem, nem szerettem volna lemaradni a nap ébredéséről, erről a csodáról, mely talán még különlegesebbé teheti az éjszakánkat.
Ádám ekkor mellém lépett, és erős kezei közé fogta a kézfejemet. Annyira lágy és gyengéd volt az érintése, tudtam biztonságban vagyok, most már semmi baj nem érhet. Gyengéden megszorítottam a kezét, hogy tudassam vele, tudatában vagyok jelenlétének, és kimondhatatlan boldogsággal tölt el, hogy mellettem van.
- Annyira csodálatos ez a szín világ! - mondta Ádám, majd összezárta ujjainkat. Gyengéd szellő mozgatta a reggeli növényzetet, amely orromba terelte Ádám illatát. Mélyet szippantottam a levegőből. Mondani akartam valamit, valami frappánsat, ide illőt, kerestem a megfelelő szavakat, de nem ment. Máskor be nem áll a szám, most viszont csak egy bólintásra tellett tőlem.
Most ennyi is elég volt. Figyelt rám, érzékelte ő is minden rezdülésem. Szépen lassan elengedte a kezemet, és egy lépést téve jobbra, mögém lépett, és nagyon lassan és gyöngéden átölelte a derekamat. Éreztem, ahogy magához húz. A hátamat szépen lassan neki döntöttem a mellkasának. Fejemet megtámasztottam a kulcscsontján.
- Örülök, hogy fent maradtunk hajnalig, ma nincs nagy köd a mederben, és a felhők se telepszenek az ég aljára, elvileg lesz szerencsénk megcsodálni a napfelkeltét. – suttogtam, olyan hangerővel, hogy ő még hallja. Válaszként a fejét bele túrta a hajamba, és nyomott egy gyengéd puszit a tarkómra. Ettől rám jött a nevetés, mert irtózatosan csikis tudok lenni.
- Shhh… - suttogta a fülembe - Ne akard felverni a környéket Alba a kuncogásoddal. - és még egy gyengéd puszit lehelt a nyakamra. Szerettem, mikor kimondja nevem, az ő szájából olyan másképp csengett.
Kiskoromban nem szerettem a nevem. Anyukám választotta nekem, boldog volt azzal, hogy egy egyszerű és szép nevet választott az ő gyönyörű kislányának. Viszont ahogy cseperedtem, kezdtem azt érezni, a nevem elural engem. Majdnem olyan voltam, mint a mese beli Hófehérke. Azzal az eltéréssel, hogy a hajam fekete helyett sötét barna hullámokban omlott a derekamig. A bőröm viszont fehér mint a hó, az ajkaim szép kármin pirosak. Hát igen az első keresztnevem Alba, amely fehéret jelent, a második pedig a Kármin, ami bíborpirost jelent. Már az óvodában is Hófehérkének csúfoltak.
Egészen mostanáig nem is szerettem a nevemet. Úgy éreztem a szüleim csak ki akartak velem szúrni. Volt olyan hogy egy új társaságban direkt félreértve Anna ként mutatkoztam be, hogy ne kelljen kiselőadást tartanom a keresztnevemről.
Viszont most ez is megváltozott. Meg kellett érnem a 16. nyarat, hogy végre a jóleső bizsergés fusson végig a hátamon, ha valaki kimondja a nevemet.
Ádám teljesen más, mint azok a srácok akiket eddig ismertem. 8 éves korom óta járok ebbe a táborba. Ez volt eddig is az a hely, ahol igazán önmagam lehettem. Az osztálytársaim soha sem értették, mi lehet izgalmas kivonulni a nagy magyar puszta közepébe, évről évre ugyan oda, ahol nincs is semmi érdekes, szerintük. Én viszont tudtam, ez az a hely, ahol a békesség születhetett valamikor az ősidőben, és itt kicsit több maradt meg, mint a világ bármely más táján. Aki ide eljön, előbb utóbb megérzi ezt a kis csodát. No persze akadnak olyanok, akik nem találják meg a hely csodáját, ők vagy hamar elmenekülnek, vagy végig szenvedik az egy hetet, és menekülnek haza, de hála Isten nem is jönnek többet, rontani a hangulatot.
Ebben a táborban sok barátot ismertem meg, és ez volt az a hely, ahol nem kellett a cikizéseket hallgatnom. Itt mindig boldog voltam. Vagyis eddig azt hittem.
Ez az idei nyár, és ez a hét bebizonyította, hogy a jónál lehet még sokkal jobb is.
Ádám észre vette, hogy elkalandoztak a gondolataim, gyöngéden megszorította a kezemet, melyet rásimítottam a derekamat ölelő karjaira. Felemeltem a fejem, és azonnal tudtam miért tette. Az ég alja káprázatos színekben pompázott. A szivárvány minden színe, sok száz árnyalatban uralta a földet és az eget elválasztó sávot. Képtelen vagyok szavakkal megfogalmazni azt a látványt, ami a szemünk elé tárult.
- Nézd! - emelte meg a fejemet kissé balra hátra, és akkor vettem észre, hogy a Hold a hátunk mögött épp készül elhagyni az eget, éjszakai égi sétája végén, hogy majd holnap éjszaka megint visszatérjen!
- Óh, ez aztán a különleges látvány. – sóhajtottam, és csodáltam kicsit ez eltűnőben lévő Hold sarlót.
Tudtam, már csak percek kérdése, hogy az az égi madár felszálljon éjszakai pihenőjéről, és végig szállva égi pályáján, gyönyörködtesse a világot fénnyel, és meleggel lásson el mindannyiónkat.
Július vége volt, a nappali maximális hőmérséklet 30 fok körül volt, de ilyenkor hajnalban csak 10-15 fok lehetett. Szorosabbra húztam magamon a pulcsimat. Ádám észre vehette, hogy kiséé fázom, mert még közelebb húzott magához. A lábaim nem fáztak, és nem is ázott el a nadrágom sem, köszönhetően a kényelmes, és igazán szexi térdig érő zöld terep gumicsizmámnak. Ádám is gyakorlott terepi emberként, gumicsizmában, és vastag pulcsiban jött ki utánam.
A tekintetünket egyszerre fordítottuk a tó túlsó partja felé, ahol lehetett sejteni, hogy az ég gyönyörű madara felemeli buksiját éjszakai pihenője után. Az ég alja különleges bíbor színben pompázott. Szerettem ezt a színárnyalatot. Számomra a bíbor szín jelentette a végtelen eleganciát, no meg második keresztnevem is erre a színre utalt. Egyre erősödtek a fények, már élesen ki lehetett venni a távolabb levő fákat, tanyákat. A tó közepén a magányos nyárfa büszkén állt, és mintha velünk együtt várta volna a felkelő csodát.
Megérkezett a csoda közénk lassan. Először csak egy lapos vöröses-narancsos folt jelent meg a látóhatár alján, amely szépen lassan kúszott felfelé, mint mikor kapillárisban emelkedik a víz szintje. Pillanatról pillanatra több látszott belőle, egy-egy pislogás alatt, mintha centiméterekkel feljebb jött volna. Szépen lassan kikerekedett, majd teljes kerek pompájában kiemelkedett a föld mögül, hogy megcsodálhassuk kerekded csodáját.
Gyönyörű volt. És az a szín világ, amivel elárasztotta a mi csodás rétünket a mederben. Ahogy a növényzet felvette azt az arany csoda színt, mely a Napból felé áradt.
Ekkor Ádám elengedett, felvette a földről a fényképező gépét, amiért visszasétált, mikor indultunk kifelé. A táskából kivette a gépet, rá szerelte a makro fejet, és lehasalt a fűbe, a pokrócra, amit azért cipelt ki, hogy ne ázzunk el a harmatos fűben. Most vettem csak észre, hogy a pokrócot már kiterítette, a gépet előkészítette, még azelőtt, hogy ideérve megfogva a kezem érzékeltette velem, hogy itt van. Úgy látszik akkor annyira el voltam merülve gondolataimban, hogy ezeket a cselekedeteit észre sem vettem.
Tegnap este megbeszéltük, hogy majd ma hajnalban kijövünk együtt fotózni, vagyis ő fotózni, én meg csodálni a napfelkeltét. Leültünk a kisházunkban, és elkezdtünk beszélgetni, amibe annyira bele merültünk, hogy egyszer csak azt vettük észre, hogy világosodik a külvilág körülöttünk. Csodálatos éjszaka volt. Tudtam mindig is, hogy ez a hely vonzza a különleges embereket. De Ádám több volt mindenkinél, akit eddig itt megismertem. Mikor ide érkezésem délutánján először megpillantottam, levegőt venni is alig tudtam. Magabiztosan végig sétált a táboron, én meg leesett állal bámultam, ahogy barna hosszú haja omlik a hátára. Mikor eljött a bemutatkozás ő kedvesen mosolygott, rám nézett, és akkor teljesen elaléltam. A leggyönyörűbb zöld szempár nézett rám, amit valaha láthattam, és a szemében olyan őszinte izgalom tükröződött, ami végképp felkeltette bennem a kisördögöt: Alba neked ezt a fiút meg kell ismerned!
Kiderült, hogy már ő is 6 éve ide jár, bár az elmúlt 2 évben nem volt ideje kijönni. Viszont idén úgy döntött mindenképp itt tölt egy hetet, mert elkezdett profibban foglalkozni a természet fotózással, és tudja, ez a hely rengetek különleges témát tartogathat számára.
Aztán megijedtem. Egy ilyen jóképű, izgalmas, különleges srác, miért is akarna utánam érdeklődni, a nagyszájú, mindenbe bele kotyogó, cserfes tini után, aki bár imádja a természetet, de ennél több érdekességet nem tud felmutatni magáról.
Aztán első este előkerült Gergő gitárral, meg kottákkal, és mi Diával és Mónával mellé telepedtünk, és önfeledten énekeltük a dalokat. Na jó talán értek én is valamihez, szeretek énekelni, és hallás után meg tudom tanulni a dalokat, no meg a többiek szerint szép hangom is van. Bár kottát olvasni azt nem tudok, de ha az ember olyan dalokat énekel, amiket ismer, elég a szöveget olvasni.
Nagyon szerettem énekelni, és teljesen bele is éltem magam, mikor egyszer megéreztem, hogy valaki figyel. Hátra pillantottam hirtelen, mert nem bírom türtőztetni magamat, mikor érzem, hogy bámulnak, és Ádámot láttam meg, aki teli szájjal mosolyog, és ő is velünk dúdolgatja a dalokat. Ettől lefagytam. Dia észre véve, hogy a rögtönzött kórus oszlopos hangja kimarad a szólamból, oda pillantott ahova az én tekintetem tévedt, és nagy lelkesedéssel kalimpált Ádámnak, hogy jöjjön ő is közénk énekelni. Ő kedvesen el akarta utasítani az ajánlatot, mondván nem akarja elrontani az ő fa hangjával a mi ének triónkat, de Dia hajthatatlan lett a témában, és oda ráncigálta, beültette közé és közém, hogy jól láthassa a kottát, és felszólította Gergőt, hogy gitározzon tovább.
Próbáltam felengedni a nagy ijedség után, és folytatni az önfeledt éneklést. Saját magam leptem meg azzal, hogy ez sikerült. Ádám közelsége, és az hogy köztünk ült, velünk énekelt, amúgy egész szép basszusa van, ráébresztett, hogy igen is lehet közös témánk.
Ezután már könnyen és önfeledten ment az ismerkedés köztünk. Pár mondta után úgy éreztem, hogy minél többet mesél magáról, annál többet szeretnék róla megtudni, és valahogy nekem is könnyű volt neki mesélni magamról.
Nem támadott le, gyöngéden közelített. Tudtam, éreztem a pillantásaiból, hogy legszívesebben lekapna, de nem tette. Ő is érezte, hogy el fog jönni a pillanat, mikor mind ketten vágyunk majd egymás túlfűtött közelségére.
Leültem mellé a pokrócra, és figyeltem. Hallgattam azt a semmihez sem fogható muzsikát, amit az élővilág több száz zenésze, minden zeneszerzőt megszégyenítve kreált e hajnali órában. Néztem a napot, ahogy egyre lomhább tempóban kúszik felfelé az égi sétáján.
Közben Ádám lelkesen kattogtatta a gépet. Próbáltam kivenni, hogy abból a lehetetlen hasaló pózból, amibe dobta magát, mit tud ilyen élvezettel fotózgatni, aztán rá hagytam, mégis csak ő a profi, én pedig csak a lelkes műkedvelő.
Emlékszem mikor pár napja, egyik első beszélgetésünk során, megpróbálta nekem elmagyarázni a fotózás egyszerű alapjait. Mikor látta, hogy a szavakból, igen minimális amit felfogok, akkor a kezembe nyomta a gépet, és kiráncigált a rétre, és a fűben ülve, kezemben a géppel, próbálta nekem újra előadni a tudományát. Na ekkor már kezdtem kapizsgálni, miről is szól a dolog, és legnagyobb meglepődésemre, sikerült 20 elkattintott képből, 3 használhatót készítenem a lengedező Árvalányhaj mezőről. Nagyon meg lettem dicsérve, hogy milyen tehetséges tanítvány vagyok, és este a többieknek, meg is mutatta első próbálkozásaimat.
Most nem akartam próbálkozni. Tudtam, hogy egy határozott céllal jön ki fotózni. Tudtam, hogy a fejben már össze ált a kép, mi az, amit meg szeretne örökíteni, csak az előző pár hajnalon a köd, vagy a felhők megakadályozták ebben.
Egyszer csak felült, és mellém bujt. A közelsége rettentően jól esett, és a meleg, ami a testéből áradt, jól esett ezen a hűvös reggelen. Csodálatos érzés volt a kajaiban ülni. Mikor így átölelt, azt éreztem, hogy megáll körülöttünk a világ. Nincs más, csak ő és én. Nem vágytam semmi másra, csak rá, arra hogy velem legyen, talán az idők végezetéig. Szelíden csókot lehelt a nyakam tövére, majd szép lassú óvatos csókokkal haladt felfelé a nyakamon, ezzel keltve fel bennem is a vágyat. Majd nagyon lassan elért a szám széléhez, ott egy pillanatra megállt, megvárta míg kinyitom a szemeim, és kissé hátra húzva a fejét a szemeimbe nézett.
- Olyan gyönyörű vagy ebben a fényben. Nem is tudom miért nem téged fotózlak. - suttogta nekem, és apró csókot lehelt a homlokomra.
- Talán mert a Nap még gyönyörűbb ma reggel. – mondtam, és újra becsuktam a szemeimet.
- Kérlek, nézz rám Alba, gyönyörködni szeretnék a szemedben, most olyan csodásan csokoládébarna színűek. Eddig is nehezen tudtam betelni a szépségükkel, de ez a reggeli ragyogás, ez a különös fényviszony, csak még különlegesebbé teszi őket.
- Tudod, hogy neked vannak a legszebb zöld szemeid a világon. – mosolyodtam el, és én is adtam egy gyengéd csókot a homlokára.
Ekkor mind ketten éreztük a szavak ideje lejárt, és szépen lassan magához húzott, majd ajkaink egy gyengéd, selymes, lágy csókban egyesültek. Egyikünk sem akarta felfalni a másikat, inkább csak cirógatni, becézgetni ajkainkkal a másikét.
Mikor ajkaink elengedték egymást, Ádám a fejét a vállamra fektette, finom puszit nyomott a váll gödrömbe, és nagyon halkan, hogy csak éppen meghalhassam, ellihegte:
- Szeretlek.
Bal kezemmel elkezdtem simogatni a haját, és jobb kezemmel cirógatni az arcát. 2-3 napos borosta volt rajta, de neki ez is rettentően jól állt, kicsit férfiassá tette, és jobban hihető volt, hogy 18 éves.
Majd lehajtottam a fejem, adtam egy nagy cuppanós puszit az arcára, oda hajoltam a füléhez, és bele leheltem a fülébe:
- Én is nagyon szeretlek téged!
Nem szokásom, hogy dobálózzak ezzel a szóval. És nem vagyok az a típus, aki csak azért viszont mondja, mert a másik mondta, és visszavárná. Egyszerűen azt éreztem, hogy ilyen különleges, és megértő, intelligens, okos, kedves sráccal még nem találkoztam, és tudtam, ő sem légből kapott szép dumaként mondta nekem.
Ekkor felemelte a fejét, felült, magához vette a gépet, és elkezdte nézegetni a képeket, amiket készített. Majd felém fordította a gépet.
- Ezt neked készítettem. Arra várok 3 napja, hogy végre neked adhassam a világ legszebb virágát. Amely vetekszik a te szépségeddel, bár nem sok esélye van utol érni. – ezzel elém tartotta a gépet.
Ránéztem a kijelzőre, és alig hittem a szememnek. Mintha egy gyönyörű szép Narancssága rózsaszál lett volna előttem. Nem értettem a dolgot, hogy honnan fotózott a puszta közepén nekem egy rózsát, ráadásul ilyen szép narancssárgát. Valóban gyönyörű volt. De továbbra is értetlenül meredtem a kijelzőre, majd vissza rá. Látta rajtam, hogy a csodálat mellett, ami a kép szépsége okozott, értetlenség tükröződik arcomon.
- Nem értem, hol fotóztál te itt a parton fekve narancssárga rózsát. – Mondtam ki a gondolataimat, hogy megértse mi a problémám.
Ekkor hangosan felnevetett, megsimogatta a hátamat, és a fejemet a már magasabban járó nap felé fordította.
És ekkor összeállt a kép. Miért hasalt a főben, miért fotózott a növényzetből, miért jár ki már 4 reggele, hogy a nyirkos fűben fetrengve kattogtassa a gépet.
Tényleg a világ leggyönyörűbb virágát örökítette meg nekem, és ez mérhetetlen nagy boldogsággal töltött el.
Az a gyönyörű narancssárga rózsa amit a kijelzőn láttam, nem más volt, mint a felkelő nap, melynek feje a Nap korona volt, és a szára levelei a drága tó parti sziki növényzet.
Azt hiszem számomra ennél szebb virág nincs is a világon.
Ádám szemeibe néztem, és csak annyit tudtam halk, meghatódott hangon kinyögni:
- Köszönöm! - Majd hozzá simultam, ő gyengéden az ölébe húzott, és együtt élveztük a mi Narancssága rózsánkat, ahogy melegével cirógatta arcunkat.
Drága és Imádott Jacksonunk ma betölti a 25 életévét! Nagy kor ez a negyed század!
Mivel saját kezűleg nem tudtam készíteni kis össze állítást, így a youtube-ról belinkelek egy kép öszse állítást imádottunk képeiből:)
Jackson Rathbone játssza Jasper "Jazz" Cullen szerepét a Twiligt saga filmekben! Aki velem együtt szereti és érdeklődik utána annak ajánlom ezt az oldalt:
Ezt az oldalt ajánlom mindnekinek, aki érdeklődik Robert Pattinson irányt!
Annus
Benina: Bíborhajú, A boszorka fénye
Üdvözlet
Kedves ide tévedők!
Ezt a blogot azért hoztam létre, hogy össze gyűjthessem az általam olvasott, és kedvelt blogokat. És ha egyszer megszán az Égi hatalom tehetséggel, esetleg írjak én is majd valamit:) Köszi a figyelmet!
